Menekült gyerekeket autóztatott meg Ferenc pápa
A katolikus egyházfő a pápamobilba hívott meg nyolc menekült kisgyereket, a vatikáni Szent Péter téren autóztak körbe.
A katolikus egyházfő a pápamobilba hívott meg nyolc menekült kisgyereket, a vatikáni Szent Péter téren autóztak körbe.
A római katolikus egyház soha többé nem fogja fedezni a gyermekek elleni szexuális visszaéléseket elkövető papokat, azok pedig, akik ilyen bűnöket követtek el, jobban teszik, ha feladják magukat – mondta Ferenc pápa a római kúriához intézett hagyományos karácsonyi beszédében.
Ferenc pápa 2015-ben levelet kapott a papi pedofília egy chilei áldozatától, aki azt is elmagyarázta, hogy a chilei egyházi hatóságok miként tussolták el az ügyet, noha ő és társai többször panaszt tettek – jelentette az AP hírügynökség egy exkluzív tudósításában.
A katolikus egyházfőt egy ruhadarabbal vagy törölközővel találta el valaki.
Ferenc pápa személyében először mond beszédet katolikus egyházfő az amerikai törvényhozás két házának összevont ülésén – jelentette be csütörtökön John Boehner, a képviselőház elnöke. A pápa szeptember 24-én szólal fel a kongresszusban.
Először nevezett ki a pápa női tanácsadókat a Hittani Kongregációba.
Ferenc pápa vasárnapi üzenetében felszólította a hívőket: fogadják be őket.
Az egyháznak szigorúan fel kell lépnie a missziójukat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökökkel és bíborosokkal szemben – szögezte le Ferenc pápa egy, a papi pedofíliáról szóló könyv bevezetőjében, amelynek szövegét a La Repubblica című olasz napilap közölte.
Körülbelül hárommillióan vettek részt a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon megtartott szombat éjszakai virrasztáson, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó utolsó előtti eseményén.